A
Honey from a
Weed című könyvből:
Erdei sóska, kicsi levélkékből áll: ez a "legfinomabb
sóskaféle", írta John Gerard. Ezek a törékeny levelecskék és száracskák a
francia eredetű Julienne levesben voltak felhasználva Auguste Kettner szerint.
Az erdei sóska kevésbé savanyú a mezeihez képest. A levesben finom szálacskák
látszanak: ezek a szárak voltak eredetileg, a kicsi levélkék pedig feloldódnak
főzéskor. Innen ered az hogy a Julienne leves pici, finomra vágott zöld-darabkákat
tartalmaz. Ebből. származik a mondás is: "en julienne" (hogy ez mi akar
lenni? - a ford.). Gerard levese kikloffolt nyers sóskából áll, amihez
ecetet és cukrot adnak. Ezt rostélyos húshoz adják szósz gyanánt. Az ő idejében
fényezett réz ágyúgolyót használtak mozsárként.
A mezei sóska jól nő, ha messze esnek tőle a fák vagy a mező szélén van. A
*Salento?-ban 3-féle mezei sóska van, a Rumex scutatus összes
változata, a mezők szélén elszórt kövek között nő. Az egyik változatot
novemberben lehet szedni, amikor a mezei-galócákat is, a másik kettőt ősszel
és tavasszal.
Alkalmazhatóságuk, beleértve a sóskalevest is:
- szószként, halételekhez: a felvagdalt darabjait olvadt vajba keverve,
enyhe tűzön elkészítve;
- haltöltelékként: felvágva, zsemlemorzsával keverve, tojássárgájával
és vajjal megspékelve;
- last minute hozzáadva vadspenót leveshez: fogyasztás előtt egy kicsivel
hozzáadjuk;
- párolt paradicsomhoz dresszingként: vajban lassan pároljuk meg a sóskát.
|
hspace="0" width="270" height="181"> |